2011. február 26., szombat

2. A végzetes menekülés

Sziasztok!

Húh, de régen köszöntöttelek benneteket. De most örömmel jelentem be, hogy ismét olvashatjátok az én elmebeteg szösszeneteimet :) Nem mondom, hogy megint gyakran lesz friss, de a ti kedvetekért igyekezni fogok. Amúgy nagyon hiányoztatok (L) Mi lenne ha a "visszatérésem alkalmából megajándékoznátok pár komival? :D

Jó olvasást puszy Aly



Alice Cullen szemszöge

Alig pár másodpercbe telt, hogy lerendezzem magamba a dolgokat. Tudtam mit akarok. Azt, hogy a családom sértetlenül ússza meg a harcot. Tehát muszáj lesz ellátnunk Bellát, még mielőtt valaki nagyobb sebet ejtene rajta. Mélyen belenéztem szerelmem aranybarna íriszébe és komoran bólintottam. De még mielőtt elhagytunk volna a tisztás, ahol először találkoztunk a három nomáddal, és ami most pár pillanat alatt harcmezővé változott, vettetem egy utolsó pillantást a családunkra, hiszen lehet, hogy most látom őket utoljára. Egy nagy levegő kíséretében elkezdtem követni Jazz, és szerencsére hamar beértem. Port Angeles határánál várt engem kezébe az eszméletlen sógornőmmel.

- Hogy van? - guggoltam le melléjük, és óvatosan megsimogattam Bella gesztenyebarna haját.

- Rosszul. Muszáj lesz találnunk egy biztos szállást, mert ha ez a seb - mutatott a megrepedt derekára - nem forr, össze hamarosan akkor már nem tudunk mit tenni - mondta szomorúan.

- Hova menjünk? - pillantottam fel kedvesemre.

- Nem kéne az államba maradnunk. Túl veszélyes lenne. Demetri bármikor ránk találna, ha a közelbe táboroznánk le. Még ha lenne olyan szerencsénk, hogy végeznek vele - sóhajtott egy nagyot, majd folytatta - Alice el kell mennünk innen minél hamarabb. Nem akarok kockáztatni. Pár hónap múlva visszajöhetünk, de addig menedéket kell találnunk. Lehetőleg jó messze.

- Igazad van, de akkor is. Ha valami történik velünk, akkor én... Jasper én azt nem élem túl - mondtam sírós hangon, és szerelmem vállára hajtottam a fejem.

- Tudom, kicsim tudom. De gondolj Bellára. Most szüksége van ránk. Van ötleted hova menjünk?

- Menjünk Kanadába. Ott biztonságba leszünk. Tudom láttam - mosolyodtam el halványan. Férjem gyors hálacsókot nyomott az ajkaimra, majd újra futni kezdtünk, ezúttal Kanada felé. Már csak a remény maradt meg bennem az iránt, hogy a Cullen család egyszer újra együtt lesz.


Edward Cullen szemszöge

Jane és én eszeveszettül téptük egymást, közben pedig próbáltuk kicselezni a másikat. Én csakis az ő gondolataira összpontosítottam, így a többieké már csak suttogásnak bizonyult a fejembe. Biztonságába éreztem magam, a pajzs miatt - ami pár percen belül már nem fedett engem. Tudtam, hogy baj van Bellával, és sajnálatos módon nem tévedtem. Még láttam, ahogy az egyik Volturi katona neki dobja a sziklának, de onnantól már csak a kínzó fájdalmat éreztem. Összerogytam a földön és kiáltások nélkül tűrtem a kínzásomat. Vonaglottam a nedves avaron, és közben magam elé képzeltem gyönyörű feleségem arcát. Ki kell bírnom Ő érte és a lányomért. Nem tudom meddig feküdhettem ott kínok közt, mert az időérzékem egyszerűen cserbenhagyott. Egyszer csak, mint valami isteni megváltás valaki - aki megmentett a kis boszorkány lánytól - véget vetett a szenvedésemnek. Azonnal felpattantam és megrökönyödve néztem az előttem álló bátyámra, akinek a kezében ott lógott a kicsi Jane feje.

- Mi van? Annyira el volt veled foglalva, hogy észre se vette a nagy Emmett bácsit - vigyorgott kajául és egy mozdulattal beledobta az égő tűzbe a szőke hajlóboncot. Döbbenten néztem végig a harcmezőn, ami már majdnem teljesen kihalt. Mindenütt holt testek hevertek, és hatalmas halotti máglyák égtek. Ilyen sokáig használta volna rajtam Jane a képességét? Úgy tűnik jó formán az egész csatát végig szenvedtem. Carlise és Esme egyesével szedték össze a széthullott testrészeket, miközben Rose odaszaladt az előttem álló férjéhez és egy hosszú szenvedélyes csókot váltottak. Illedelmesen elfordultam és a szemeimmel kedvesemet kerestem. Kezdtem kétségbeesni, amikor nem láttam őt a többiek közt.

- Úgy tűnik a nagy Aro Volturi megfutamodott. Fogadni mernék rá, hogy már fél úton járnak Olaszország felé - morogta rosszindulatúan Stefan és rádobott egy testet az égő lángok közé.

- Legalább megúsztuk - ölelte át Carlise felesége derekát, majd Sam felé fordult - Köszönjük Sam. Nagyon sokat segítettetek. Sose fogom tudni meghálálni, ezt a hatalmas áldozatot, hiszen bármelyikőtök megsérülhetett volna - a nagy fekete farkas bólintott majd a többi farkassal együtt eltűnt az erdőbe. Csak Leah és Seth maradt egy helyben. A gondolataik arról árulkodtak, hogy nem tudják, mit csináljanak hiszen Jacob most valahol Nessie-vel menekül és nincs itt, hogy parancsokat adjon.

- Seth! Merre vannak most Nessie-ék? - futottam oda hozzá. Elégé ki voltam, mert eddig sehol nem láttam Bellát. Ha csak azt tudom, hogy a lányom biztonságba van és nincs semmi baja, már nyugodtabb vagyok.

- Valahol Houston környékén. De már szóltam Jake-nek, hogy jöjjenek vissza - üzent gondolatban a fiatal farkas.

- Köszönöm - válaszoltam komoran és tovább kerestem szerelmem. Csak annyit tudtam meg Carlise gondolatai közül, hogy Alistair és Senna vesztette életét a csatában. Viszont Belláról semmi információja nem volt. Peter és Charlotte udvariasan távozott a csata végén, mert már nem volt értelmük maradni, hiszen Jasper nem volt közöttük. Az Amazonasok távoztak mikor megtudták, hogy a testvérük áldozatul esett. A románok pedig nagy vigyorral az arcukon igyekeztek hazájukba, hogy átvegyék a vámpírbirodalom felet, az uralmat. Ez engem most valahogy egy cseppet se érdekel, az viszont sokkal jobban, hogy merre van az én imádott feleségem. Sehol se láttam a többi túlélő között, és a holtestek között se láttam, még egy Belláéhoz hasonlót sem.

- TANYA! - ordította el magát Kate, és összerogyott testvére szétcincált teste mellett. A gyászos hangulat úgy lepte el az erdőt mintha valami el nem űzhető köd szállt volna le az erdőre. Eleazar és Carmen odahajoltam, immár egy szem lányuk mellé, és nyugtatgatni kezdték. Ők nem mutatták ki a fájdalmukat inkább belül szenvedtek. Amit a gondolatikból kivettem ez fájdalom ezerszer rosszabb, mint a Jane-felé - amit én pár perce átéltem. Sajnáltam őket, hiszen ma két családtagjukat is elvesztették, miközben mi épp bőrrel megúsztuk. Ekkor valami megcsillant az egyik halotti máglya mellett. Miközben közelebb értem a sziklához, ami mellett a tűz, és a kőkemény testrészek égtek megcsapta valami halvány, de annál jellegzetes illat. Azonnal felismertem, hiszen ez volt az a szag, amit én nap hosszan át belélegeztem. Ennek tulajdonosát csókoltam volna állandóan, és zártam volna örökre a karjaimba. Bella illata, a hatalmas szürke, mohával benőtt sziklából és a fűben hevert csillogó dologból származott. Végig simítottam a kezem a sziklán, és újra felidéztem a képet, amit a fájdalom előtt láttam. Azt a repülést, az ismeretlen vámpírt - akit már szerencsére széttéptek a testvéreim - és a becsapódást. Az aljába ott volt egy aprócska repedést, ami bizonyította a látottakat. Tovább siklott a tekintetem a csillogó kis gyűrűre a földön. Óvatosan felemeltem, a kis keskeny újra tervezett karikát és még egyszer megvizsgáltam minden részét. Kétségkívül ugyanaz a gyűrű volt, amit több hónapja húztam szerelmem ujjára, az esküvőnkön. A kis idézet, amit a húgom vésetett a belsejébe, még jobban igazolta, hogy ez csak is Bella jegygyűrűje lehetett. A felismerés szinte elemi erővel csapott belém.

- NEM! BELLA NEM! NEM VEHETITEK EL TŐLEM ŐT! - ordítottam bele az éjszakába. Az összeszorított ökleimet, teljes erőből a földbe vertem, és könny nélküli zokogásba kezdtem. A szívem mintha darabokba tört volna abba a pillanatban, és úgy éreztem mintha a világ elvesztette volna értelmét. Most sokkal rosszabb volt, mint amikor azt hittem, hogy leugrott a szikláról. Mert akkor nem voltam ott. Akkor nem tudtam közbe lépni. Most viszont, alig pár méterrel tőlem végeztek vele. Mint valami részeg ember feltápászkodtam a piszkos, koszos földről és már ugrottam volna utána, a lángok közé. De sajnos Emmett és Carlise megakadályoztak benne. Minden erejüket be kellett vetniük, hogy féken tartsanak. De minek? Hiszen elvesztettem életem értelmét, a feleségemet, a nőt, akit a világnál is jobban szerettem.

- ENGEDJETEK! MEG AKAROK HALNI, HALLJÁTOK? UTÁNA AKAROK MENNI - ordibáltam esztelenül és tovább kapálóztam a szinte vasbilincsként tartó karok között. A szememet lenem-vettem a lángokról, amik már csak egy lépésnyire voltak. Egy lépésnyire voltam a teljes lelki békétől, és attól, hogy újra szerelmemmel legyek. És én meg akartam tenni ezt a sorsfordító egy lépést, az örök álmok mezejére. Egyszer csak valami, vagy valaki eltakarta előlem a narancssárgás lángokat, és lassan, mint valami idegbeteghez beszélni kezdett.

- Edward, Edward kisfiam figyelj rám! Gondolj Nessie-re. Gondolj a lányodra, akinek szüksége van rád! Szüksége van az apjára. Nekünk is szükségünk van rád - fogta a két keze közé Esme az arcomat, hogy egyenesen rá figyeljek - Gondolj arra, hogy mit akarna Bella. Nem akarná árván hagyni a lányát, amikor van egy nagyszerű felelősség teljes apja. Edward, kérlek, ne csinálj meggondolatlanságot. Ti pedig oltsátok el a tüzet, még mielőtt szem elől veszítjük - fordult oda a többi bámészkodóra.

- Az én hibám. Miattam halt meg. Nem vigyáztam rá eléggé - temette a kezeim közé az arcom. Szégyelltem magam, hiszen hagytam meghalni egy angyalt. Az én angyalomat. Fogadott anyukám lágyan, nyugtatólak simogatta szanaszét álló hajamat, és a karjaiba zárt. Nem erre az ölelésre vártam, de azért megnyugtatott Esme közelsége. Elképzeltem, ahogy Bella ugyan ilyen szeretettel ölel át engem és azt mondja, hogy ez az egész nem történt meg. De már tudtam, hogy ezt az érzést soha többet nem élhetem meg. Mert elvesztettem őt, örökre. Bár az agyam folyamatosan tiltakozott ez ellen e tény ellen, a halott szívem már beletörődött, hogy soha többé nem érzi majd át a szerelem varázslatos érzelmeit. Hirtelen a fülemet megcsapták a hatalmas mancsok dobogása, és már halottam egy halk szívverést is. A nagy vörösesbarna farkas úgy száguldott be a tisztás közepére, mint valami meteor. Miután ő is megérezte a gyászt, a tekintete rajtam telepedett meg.

- Papa! - kiáltotta egy vékony, ám annál dallamosabb hang. Erre rögtön felkaptam a fejem, és szinte rohantam a kislányom felé. Szorosan magamhoz öleltem, mintha ő lenne az egyetlen mentőövem ebben a keserű világban - Hol van a mami? - motyogta a vállamba. A torkomba gombóc nőt, és egyszerűen elöntött a félelem. Hogy mondja el egy apa a gyermekének, hogy az anyját megölték, úgy, hogy ne keltsen benne gyűlöletet azért, mert nem volt képes megvédeni őt? Óvatosan kisimítottam egy hajtincset a hajából, és mélyen belenéztem azokba a gyönyörű szemeibe. Szavak nélkül kommunikáltunk, mert biztos voltam benne, hogy nem lennék képes a történtekről beszélni - Apa, ugye nem? - kérdezte könnyes szemekkel. Komoran bólintottam mire a kis arcocskáján egyesével folytak le a könnyei. Szörnyű érzés egy apának így látni a saját gyermekét. Legszívesebben a pokol mélyére kívánnám magam, hogy fájdalmat okozok Renesme-nek. Mert ő nem ezt érdemli. Hanem boldog gyermekkort, ünnepeket a családjával, és barátokat. A gyász mellett valami mást is éreztem abban a percben. Gyűlöletet, mert Bella magára hagyta a lányát, és gyűlöltem, mert nem maradt velem, hogy végig nézze, hogy cseperedik napról napra a szerelmünk gyümölcse. Köröttünk halkan, könny nélkül zokogtak a barátain szeretteink, és mint gyászoltak. A Cullen család mind egytől egyig Bella Cullenért, a feleségemért éreztek ürességet a szívükbe. Mert a kapocs, ami összetartotta a családot elveszett. A gyönyörű mahagóni hajó szépség, kinek szemem, mint a folyékony arany és teste, mint valami porcelán babáé. Akiből már csak hamu maradt. De az iránta érzett szerelmem nem múlt ki. Az a tűz a szívembe még mindig érte lángol. Az ő emlékéért és a lányomért fogok élni. Az erdőt, csendjét és nyugalmát egy hangos, éles vonyítás zaklatta fel. A nagy farkas, Jacob Black régi szerelmét, és legjobb barátját temette el magába.

8 megjegyzés:

  1. Sziia te gonosz kis szadista Boszim :D
    Én ezt a fejit már rég megemésztettem és ki is fejtettem róla a véleményemet de most akkor leírom ide is mert tuti h addig nem nyugszol amíg nem kapsz tőlem pár sort ide :D Szóval... Már mondtam h nagyon szadista vagy ?? o.O Mert az vagy!! NagyOOn!! Ilyen fejit írni nekünk hűséges olvasóknak... Szegény Eddy fiú :( NagyOOn sírós lett a vége :'( És Nessievel mi lesz ő még csak kiscsaj :( Így elválasztani őket ez kegyetlenség az előbb meg közölted velem h... és én meg ÁÁÁ mi van?? Ezt nem teheted!!!! :( Na de ez még a jövő zenéje mindenesetre várom azt a fejit még ha úgy is lesz vége... :(
    X¤X¤ <3

    VálaszTörlés
  2. Szia...
    Megríkattál! Nem elég, hogy meg vagyok fázva, de még a sírás miatt duplán fújom az orrom :'(
    Annyira szomorú, de legalább annyira "szép" fejezet volt! Már hiányzott egy ilyen!
    Tetszett, mert sok érzelem volt benne.
    Az elején nem értettem, hogy Alice-t és Jazz-t nem siratják, de aztán rájöttem, hogy abban a hitben élnék, hogy Ők is élnek, csak nincsenek ott, ami igaz is, mert valóban életben vannak, csak gondolom nem fognak vissza térni egy hamar, és még Bella állapota is kétséges. Demetri már szerintem nem fenyegeti őket, mert gondolom meghalt...
    Nagyon jó volt, ha a továbbiakban is ilyen fejezeteket kapunk, akkor ez lesz az első azon képzeletbeli listámon, amiben ilyen sok érzelem van.
    Lehet, hogy az a komi nem lett túl normális, de most jobbat nem tudtam volna írni :)
    Siess!
    Puszi, Cukorka

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Húúúúúúúú nagyon jó volt bár Bella még talán nem halt meg,de a végén még a hideg is rázott.Nagyon jól leírtad.
    Siess a kövivel.
    pux
    Tündi

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Én is itt vagyok, és szinte sírok. Tudtam, hogy ez lesz, már az előző fejezetbe is rájöttem, de mégis. Mért kellett ilyet csinálni? Tudom, tudom, ez a töri kulcs pontja, de akkor is...

    Már majdnem sírok, de nem kell velem foglalkozni xd

    Ilyen sírós vagyok, ez van. Na de siess a kövivel, mert harapdálás lesz a vége...

    Puszy: Rena*

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Igen, én is úgy vagyok vele, mint Rena Rich* Te kis szadista boszorkány! :)
    Remélem hamarosan jön a kövi! :)
    Addig is ezer puszi:
    Cylise

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Egyetértek az előttem szólókkal. Oké- oké, hogy Bella még nem biztosan halt meg, de akkor is szegény Edward és Nessi :(
    Komolyan, majdnem elbőgtem magam, nem volt fair kicsi lány nagyon nem, de ez van, ez az élet.
    Remélem, hogy hamar hozod a frisst.
    Addig is puszi:
    Lily

    VálaszTörlés
  7. Annyira szép volt, hogy elpityeredtem rajta! Lehet, hogy kissé megrökönyödtem, és eltátottam a szám, mikor olvasom, hogy Bella meghalt... De nekem tetszik, hogy ebben nem lett Happy End! ^^

    VálaszTörlés
  8. Sya!
    Nagyon jó lett tudom már későn írok de sajna csak nem rég találtam meg a blogaidat. :( Gratulálok remek író vagy csak így tovább.
    Szerintem a többi fejezet is fantasztikus lesz na én megyek is olvasom tovább.
    És írok még komikat.
    ut: Gtalulamatúúúra.

    VálaszTörlés