2011. március 29., kedd

Facebook + Ikerblog

Sziasztok!

Nem ez még nem friss, de majd lesz az is hamarosan... Először is kész van a saját Facebook oldalam :D Katt Lécci dobjatok meg egy Lájkal! Itt megtudhatjátok a frissek időpontját, ízelítőket kaphattok a fejezetekből és a történettel kapcsolatos kiegészítők is felkerülnek :) A másik pedig, hogy Szepy és én ( a mega duó!!! :D ) megnyitottuk az ikerblogunkat. Az enyém - my baby - ez lenne; Hajnali Köd {az erő benned lakozik} itt megtaláljátok a tesóját is ami a Sötét Hajnal címre hallgat. Nem, nem vagyok őrült csak fáradt :D Elnézitek nekem ugye? És be néztek ugye? Mert ha benéztek akkor lehet, de csak lehet hogy felgyorsítom magam és hamar jön a friss! x.o.x.o. Alexis ( Aly )

2011. február 26., szombat

2. A végzetes menekülés

Sziasztok!

Húh, de régen köszöntöttelek benneteket. De most örömmel jelentem be, hogy ismét olvashatjátok az én elmebeteg szösszeneteimet :) Nem mondom, hogy megint gyakran lesz friss, de a ti kedvetekért igyekezni fogok. Amúgy nagyon hiányoztatok (L) Mi lenne ha a "visszatérésem alkalmából megajándékoznátok pár komival? :D

Jó olvasást puszy Aly



Alice Cullen szemszöge

Alig pár másodpercbe telt, hogy lerendezzem magamba a dolgokat. Tudtam mit akarok. Azt, hogy a családom sértetlenül ússza meg a harcot. Tehát muszáj lesz ellátnunk Bellát, még mielőtt valaki nagyobb sebet ejtene rajta. Mélyen belenéztem szerelmem aranybarna íriszébe és komoran bólintottam. De még mielőtt elhagytunk volna a tisztás, ahol először találkoztunk a három nomáddal, és ami most pár pillanat alatt harcmezővé változott, vettetem egy utolsó pillantást a családunkra, hiszen lehet, hogy most látom őket utoljára. Egy nagy levegő kíséretében elkezdtem követni Jazz, és szerencsére hamar beértem. Port Angeles határánál várt engem kezébe az eszméletlen sógornőmmel.

- Hogy van? - guggoltam le melléjük, és óvatosan megsimogattam Bella gesztenyebarna haját.

- Rosszul. Muszáj lesz találnunk egy biztos szállást, mert ha ez a seb - mutatott a megrepedt derekára - nem forr, össze hamarosan akkor már nem tudunk mit tenni - mondta szomorúan.

- Hova menjünk? - pillantottam fel kedvesemre.

- Nem kéne az államba maradnunk. Túl veszélyes lenne. Demetri bármikor ránk találna, ha a közelbe táboroznánk le. Még ha lenne olyan szerencsénk, hogy végeznek vele - sóhajtott egy nagyot, majd folytatta - Alice el kell mennünk innen minél hamarabb. Nem akarok kockáztatni. Pár hónap múlva visszajöhetünk, de addig menedéket kell találnunk. Lehetőleg jó messze.

- Igazad van, de akkor is. Ha valami történik velünk, akkor én... Jasper én azt nem élem túl - mondtam sírós hangon, és szerelmem vállára hajtottam a fejem.

- Tudom, kicsim tudom. De gondolj Bellára. Most szüksége van ránk. Van ötleted hova menjünk?

- Menjünk Kanadába. Ott biztonságba leszünk. Tudom láttam - mosolyodtam el halványan. Férjem gyors hálacsókot nyomott az ajkaimra, majd újra futni kezdtünk, ezúttal Kanada felé. Már csak a remény maradt meg bennem az iránt, hogy a Cullen család egyszer újra együtt lesz.


Edward Cullen szemszöge

Jane és én eszeveszettül téptük egymást, közben pedig próbáltuk kicselezni a másikat. Én csakis az ő gondolataira összpontosítottam, így a többieké már csak suttogásnak bizonyult a fejembe. Biztonságába éreztem magam, a pajzs miatt - ami pár percen belül már nem fedett engem. Tudtam, hogy baj van Bellával, és sajnálatos módon nem tévedtem. Még láttam, ahogy az egyik Volturi katona neki dobja a sziklának, de onnantól már csak a kínzó fájdalmat éreztem. Összerogytam a földön és kiáltások nélkül tűrtem a kínzásomat. Vonaglottam a nedves avaron, és közben magam elé képzeltem gyönyörű feleségem arcát. Ki kell bírnom Ő érte és a lányomért. Nem tudom meddig feküdhettem ott kínok közt, mert az időérzékem egyszerűen cserbenhagyott. Egyszer csak, mint valami isteni megváltás valaki - aki megmentett a kis boszorkány lánytól - véget vetett a szenvedésemnek. Azonnal felpattantam és megrökönyödve néztem az előttem álló bátyámra, akinek a kezében ott lógott a kicsi Jane feje.

- Mi van? Annyira el volt veled foglalva, hogy észre se vette a nagy Emmett bácsit - vigyorgott kajául és egy mozdulattal beledobta az égő tűzbe a szőke hajlóboncot. Döbbenten néztem végig a harcmezőn, ami már majdnem teljesen kihalt. Mindenütt holt testek hevertek, és hatalmas halotti máglyák égtek. Ilyen sokáig használta volna rajtam Jane a képességét? Úgy tűnik jó formán az egész csatát végig szenvedtem. Carlise és Esme egyesével szedték össze a széthullott testrészeket, miközben Rose odaszaladt az előttem álló férjéhez és egy hosszú szenvedélyes csókot váltottak. Illedelmesen elfordultam és a szemeimmel kedvesemet kerestem. Kezdtem kétségbeesni, amikor nem láttam őt a többiek közt.

- Úgy tűnik a nagy Aro Volturi megfutamodott. Fogadni mernék rá, hogy már fél úton járnak Olaszország felé - morogta rosszindulatúan Stefan és rádobott egy testet az égő lángok közé.

- Legalább megúsztuk - ölelte át Carlise felesége derekát, majd Sam felé fordult - Köszönjük Sam. Nagyon sokat segítettetek. Sose fogom tudni meghálálni, ezt a hatalmas áldozatot, hiszen bármelyikőtök megsérülhetett volna - a nagy fekete farkas bólintott majd a többi farkassal együtt eltűnt az erdőbe. Csak Leah és Seth maradt egy helyben. A gondolataik arról árulkodtak, hogy nem tudják, mit csináljanak hiszen Jacob most valahol Nessie-vel menekül és nincs itt, hogy parancsokat adjon.

- Seth! Merre vannak most Nessie-ék? - futottam oda hozzá. Elégé ki voltam, mert eddig sehol nem láttam Bellát. Ha csak azt tudom, hogy a lányom biztonságba van és nincs semmi baja, már nyugodtabb vagyok.

- Valahol Houston környékén. De már szóltam Jake-nek, hogy jöjjenek vissza - üzent gondolatban a fiatal farkas.

- Köszönöm - válaszoltam komoran és tovább kerestem szerelmem. Csak annyit tudtam meg Carlise gondolatai közül, hogy Alistair és Senna vesztette életét a csatában. Viszont Belláról semmi információja nem volt. Peter és Charlotte udvariasan távozott a csata végén, mert már nem volt értelmük maradni, hiszen Jasper nem volt közöttük. Az Amazonasok távoztak mikor megtudták, hogy a testvérük áldozatul esett. A románok pedig nagy vigyorral az arcukon igyekeztek hazájukba, hogy átvegyék a vámpírbirodalom felet, az uralmat. Ez engem most valahogy egy cseppet se érdekel, az viszont sokkal jobban, hogy merre van az én imádott feleségem. Sehol se láttam a többi túlélő között, és a holtestek között se láttam, még egy Belláéhoz hasonlót sem.

- TANYA! - ordította el magát Kate, és összerogyott testvére szétcincált teste mellett. A gyászos hangulat úgy lepte el az erdőt mintha valami el nem űzhető köd szállt volna le az erdőre. Eleazar és Carmen odahajoltam, immár egy szem lányuk mellé, és nyugtatgatni kezdték. Ők nem mutatták ki a fájdalmukat inkább belül szenvedtek. Amit a gondolatikból kivettem ez fájdalom ezerszer rosszabb, mint a Jane-felé - amit én pár perce átéltem. Sajnáltam őket, hiszen ma két családtagjukat is elvesztették, miközben mi épp bőrrel megúsztuk. Ekkor valami megcsillant az egyik halotti máglya mellett. Miközben közelebb értem a sziklához, ami mellett a tűz, és a kőkemény testrészek égtek megcsapta valami halvány, de annál jellegzetes illat. Azonnal felismertem, hiszen ez volt az a szag, amit én nap hosszan át belélegeztem. Ennek tulajdonosát csókoltam volna állandóan, és zártam volna örökre a karjaimba. Bella illata, a hatalmas szürke, mohával benőtt sziklából és a fűben hevert csillogó dologból származott. Végig simítottam a kezem a sziklán, és újra felidéztem a képet, amit a fájdalom előtt láttam. Azt a repülést, az ismeretlen vámpírt - akit már szerencsére széttéptek a testvéreim - és a becsapódást. Az aljába ott volt egy aprócska repedést, ami bizonyította a látottakat. Tovább siklott a tekintetem a csillogó kis gyűrűre a földön. Óvatosan felemeltem, a kis keskeny újra tervezett karikát és még egyszer megvizsgáltam minden részét. Kétségkívül ugyanaz a gyűrű volt, amit több hónapja húztam szerelmem ujjára, az esküvőnkön. A kis idézet, amit a húgom vésetett a belsejébe, még jobban igazolta, hogy ez csak is Bella jegygyűrűje lehetett. A felismerés szinte elemi erővel csapott belém.

- NEM! BELLA NEM! NEM VEHETITEK EL TŐLEM ŐT! - ordítottam bele az éjszakába. Az összeszorított ökleimet, teljes erőből a földbe vertem, és könny nélküli zokogásba kezdtem. A szívem mintha darabokba tört volna abba a pillanatban, és úgy éreztem mintha a világ elvesztette volna értelmét. Most sokkal rosszabb volt, mint amikor azt hittem, hogy leugrott a szikláról. Mert akkor nem voltam ott. Akkor nem tudtam közbe lépni. Most viszont, alig pár méterrel tőlem végeztek vele. Mint valami részeg ember feltápászkodtam a piszkos, koszos földről és már ugrottam volna utána, a lángok közé. De sajnos Emmett és Carlise megakadályoztak benne. Minden erejüket be kellett vetniük, hogy féken tartsanak. De minek? Hiszen elvesztettem életem értelmét, a feleségemet, a nőt, akit a világnál is jobban szerettem.

- ENGEDJETEK! MEG AKAROK HALNI, HALLJÁTOK? UTÁNA AKAROK MENNI - ordibáltam esztelenül és tovább kapálóztam a szinte vasbilincsként tartó karok között. A szememet lenem-vettem a lángokról, amik már csak egy lépésnyire voltak. Egy lépésnyire voltam a teljes lelki békétől, és attól, hogy újra szerelmemmel legyek. És én meg akartam tenni ezt a sorsfordító egy lépést, az örök álmok mezejére. Egyszer csak valami, vagy valaki eltakarta előlem a narancssárgás lángokat, és lassan, mint valami idegbeteghez beszélni kezdett.

- Edward, Edward kisfiam figyelj rám! Gondolj Nessie-re. Gondolj a lányodra, akinek szüksége van rád! Szüksége van az apjára. Nekünk is szükségünk van rád - fogta a két keze közé Esme az arcomat, hogy egyenesen rá figyeljek - Gondolj arra, hogy mit akarna Bella. Nem akarná árván hagyni a lányát, amikor van egy nagyszerű felelősség teljes apja. Edward, kérlek, ne csinálj meggondolatlanságot. Ti pedig oltsátok el a tüzet, még mielőtt szem elől veszítjük - fordult oda a többi bámészkodóra.

- Az én hibám. Miattam halt meg. Nem vigyáztam rá eléggé - temette a kezeim közé az arcom. Szégyelltem magam, hiszen hagytam meghalni egy angyalt. Az én angyalomat. Fogadott anyukám lágyan, nyugtatólak simogatta szanaszét álló hajamat, és a karjaiba zárt. Nem erre az ölelésre vártam, de azért megnyugtatott Esme közelsége. Elképzeltem, ahogy Bella ugyan ilyen szeretettel ölel át engem és azt mondja, hogy ez az egész nem történt meg. De már tudtam, hogy ezt az érzést soha többet nem élhetem meg. Mert elvesztettem őt, örökre. Bár az agyam folyamatosan tiltakozott ez ellen e tény ellen, a halott szívem már beletörődött, hogy soha többé nem érzi majd át a szerelem varázslatos érzelmeit. Hirtelen a fülemet megcsapták a hatalmas mancsok dobogása, és már halottam egy halk szívverést is. A nagy vörösesbarna farkas úgy száguldott be a tisztás közepére, mint valami meteor. Miután ő is megérezte a gyászt, a tekintete rajtam telepedett meg.

- Papa! - kiáltotta egy vékony, ám annál dallamosabb hang. Erre rögtön felkaptam a fejem, és szinte rohantam a kislányom felé. Szorosan magamhoz öleltem, mintha ő lenne az egyetlen mentőövem ebben a keserű világban - Hol van a mami? - motyogta a vállamba. A torkomba gombóc nőt, és egyszerűen elöntött a félelem. Hogy mondja el egy apa a gyermekének, hogy az anyját megölték, úgy, hogy ne keltsen benne gyűlöletet azért, mert nem volt képes megvédeni őt? Óvatosan kisimítottam egy hajtincset a hajából, és mélyen belenéztem azokba a gyönyörű szemeibe. Szavak nélkül kommunikáltunk, mert biztos voltam benne, hogy nem lennék képes a történtekről beszélni - Apa, ugye nem? - kérdezte könnyes szemekkel. Komoran bólintottam mire a kis arcocskáján egyesével folytak le a könnyei. Szörnyű érzés egy apának így látni a saját gyermekét. Legszívesebben a pokol mélyére kívánnám magam, hogy fájdalmat okozok Renesme-nek. Mert ő nem ezt érdemli. Hanem boldog gyermekkort, ünnepeket a családjával, és barátokat. A gyász mellett valami mást is éreztem abban a percben. Gyűlöletet, mert Bella magára hagyta a lányát, és gyűlöltem, mert nem maradt velem, hogy végig nézze, hogy cseperedik napról napra a szerelmünk gyümölcse. Köröttünk halkan, könny nélkül zokogtak a barátain szeretteink, és mint gyászoltak. A Cullen család mind egytől egyig Bella Cullenért, a feleségemért éreztek ürességet a szívükbe. Mert a kapocs, ami összetartotta a családot elveszett. A gyönyörű mahagóni hajó szépség, kinek szemem, mint a folyékony arany és teste, mint valami porcelán babáé. Akiből már csak hamu maradt. De az iránta érzett szerelmem nem múlt ki. Az a tűz a szívembe még mindig érte lángol. Az ő emlékéért és a lányomért fogok élni. Az erdőt, csendjét és nyugalmát egy hangos, éles vonyítás zaklatta fel. A nagy farkas, Jacob Black régi szerelmét, és legjobb barátját temette el magába.

2011. január 22., szombat

Bocsi,bocsi,bocsi....

Sziasztok!
Tudom, tudom kések! A feji kész csak még nem küldtem el bétáztatni. Majd amikor lesz időm ígérem felfogom rakni. Csak rettenetesen szar lett a fél évim, és anyukám se volt rám túl büszke...Na tehát most nekem a tanulás az első és utána jön csak az írás! A heti, vagy két heti friss azért marad. Meg próbálom magam összeszedni, és legalább ezt a törit befejezni. Igazából már meg van a fejembe csak ki kéne írnom...Na mindegy sietek ígérem csak adjatok egy kis időt!

Puszi Aly :)

2011. január 5., szerda

1. Elkéstünk


Sziasztok!

Először is köszönöm szépen az eddigi támogatásotokat, és továbbra is szükségem lesz rá :) Nos akkor elérkeztünk az első fejezethez is. Nem a leghosszabb de szerintem éppen megfelelő...Valahol el kell kezdeni a történetet nem? Na mindegy a komikat még mindig nagyon nagy szívvel fogadom és válaszolok is rájuk. Tehát ha kérdésetek van tegyétek fel - nem mondom, hogy mindegyre egyenes választ kaptok x) Jó olvasást Puszii Aly

Bella Cullen szemszöge

- Örökké szeretni foglak bármi is történik - suttogta a hajamba szerelmem és még erősebben szorított magához. Mélyet szippantottam fenséges nap-orgona-méz illatából és egy percig megengedtem magamnak, hogy a jövőre gondoljak. Hogy milyen lesz ha ezen az egészen túl leszünk. Ha a Volturi csata nélkül távozik és mi folytathatjuk a megszokott életünket. De most valahogy azt súgja a női megérzésem - ami elég ritkán, csak veszély esetén jön elő - hogy koránt se lesz békés a tanács döntése. Kibújtam férjem védelmet jelentő karjai közül és még egyszer megöleltem egy szem gyermekem. Kis karjait kétségbeesetten fonta a nyakam köré, és éreztem rajta, hogy fél. De nem az a félelem volt amit a normális emberek éreznek egy csoport vérszomjas vámpír között. Nem, ez olyas fajta félelem volt amit én éreztem amikor megtudtam az igazságot. Renesmee félt, hogy elveszíti a családját és ezzel együtt minket is. Lágy puszit nyomtam az arcocskájára és megpróbáltam összehozni egy biztató mosolyt. Edward ez idő alatt folyamatosan a derekamat fogta, és meghittem figyelt minket. Kislányom az arcomra tette kicsi tenyerét és képeket vetített a szemem elé. Az összes együtt töltött percünket végig nézhettem, úgy ahogy a kicsi Nessie átélte.
- Szeretlek - bújt hozzám édesen. Megsimogattam gyönyörű bronz barna haját, és miután az apja és megölelte ráraktam Jake hátára. Őt is megsimogattam, mire megnyalta az arcom. A tömegből halk kuncogás szaladt fel, a nagy farkas pedig kilógatta a méteres nyelvét. Az idilli pillanatot egy hangos torokköszörülés szakította szét. Mindannyian a hang irányába fordultunk, és abban a percben a hangulat újra sivár és búskomor lett. Aro nyájasan elmosolyogott és a szemébe nem láttam mást, csak magabiztosságot. Tehát nagyon biztosak magukban.
- Barátaim, ez a lény nem biztonságos a világunkra. Nem tudhatjuk milyen ütembe fejlődik, és, hogy mennyire befolyásolható. Nem engedhetjük meg magunknak ezt az áldozatot. Tehát a gyermeknek pusztulnia kell! - jelentette ki, és mint egy vészóra a mögötte lévő alig tíz-tizenöt vámpír megindult felén. Mi se tétlenkedtünk, támadásba lendültünk. Edward Jane-re rontott, én pedig Renatával kezdtem harcolni. A pajzsomat egyre nehezebben bírtam tartani, de nyerésre álltam. Kitéptem a barna Volturi őr két karját és eldobtam amilyen messzire csak bírtam. Erre rám ugrott egy ismeretlen vámpír és én elvesztettem az egyensúlyom. Azt hittem itt a vég, de hirtelen valaki lekapta rólam a kétajtós szekrényt és a fához vágta. Hálás pillantást küldtem Emmett felé, és Esme segítségre siettem. De még mielőtt letéptem volna Heidi fejét, a pillantásom Jacob hűlt helyére szállt. Hatalmas megkönnyebbülés költözött a szívembe, és ennyi idő épp elég volt az egyik vérszomjas vámpírnak. Nagy erővel az egyik sziklához vágott, mire a medencém környékén éles szúrást éreztem. Nem volt olyan rossz mint a tűz amibe égtem három napig, de azért senkinek nem kívánom ezt a fájdalmat. Mintha széttörték volna a derekamat. A hangok egyre elhalkultak, míg nem teljesen elhaltak. Már nem éreztem mást csak az elmémet ellepő sötétséget, és a családom hiányát.

Alice Cullen szemszöge

- Jasper elkéstünk - torpantam meg az erdő határánál. Azok a képek...A Volturi döntése...A csata elkezdődik...Bella eszméletlenül fekszik a földön.
- Mi a baj kicsim? Mit láttál? - vette a két keze közé az arcom szerelmem. A torkom összeszorult, ahogy visszagondoltam az előbbi látomásomra. A láthatatlan könnyeim szúrni kezdték a szemem, és a halott szívem pedig darabokba tört.
- El..elkéstünk - dadogtam megsemmisülten. Huilen, és Nahuel csöndben figyeltek, de nem értettek semmit. Lassan feléjük fordítottam a fejem, és érzelemmentes hangon beszélni kezdtem.
- Köszönjük, hogy eljöttetek. Ha időben odaértünk volna még talán meg is győztük volna őket. De sajnos a harc megkezdődött - miközben beszéltem megemésztettem a szavaimat, Tehát tényleg ennyi volt. Lehet, hogy mire véget ér a nap a családunk fele halott lesz. A két tanú bólint majd se perc alatt eltűntek. Gondolom haza mentek, hiszen mi keresni valójuk lenne Amerikába.
- Kicsim lehet, hogy még tehetünk valamit. Segíthetünk nekik megnyerni a csatát - hallottam meg Jasper biztató hangját. Aggódva figyelte az arcomat, hátha észreveszi az ideg összeroppanás jeleit. Mintha egy vámpírnak lehetne ideg összeroppanása...
- Menjünk - húztam be az erdőbe, és futni kezdtünk. Olyan volt mintha az életünkért futnánk. Végül is volt benne valami, hiszen a családunk sors forgott veszélyben. A fák szinte elsuhantak mellettünk, és alig pár perc múlva már éreztem Forks jellegzetes illatát. Éreztem, hogy végre hazaértünk. Hiszen ez a város az otthonunk. Itt vált teljesé a Cullen család, és itt született meg a vámpírvilág egyik egyedi félvér kislánya. Az én unokahúgom, aki most valószínűleg Rio felé tart a nagyra nőtt farkassal, és az én méreg drága hátizsákommal. A ruhám szakadt volt, mivel a több hetes kutatás során csak kétszer cseréltem le. Néhol szakadt volt, és legtöbb helyen a föld és a fű színét viselte. De most az egyszer nem izgatott. Jasper lassított, és már én is halottam a közelben zajló csata hangjait. Fájdalmas ordítások, győzelmi nevetések és megkönnyebbült sóhajok. A fák között bújtunk meg mert nem akartuk magunkra rögtön felhívni a figyelmet. A felfordulás hatalmas volt. Többen feküdtek eszméletlenül a földön, de szerencsére többe harcoltak még - a mieink közül. Kétségbeesetten kerestem a szememmel a bátyámat, és a legjobb barátnőmet. Edward éppen Jane-el vívott harcot, és úgy tűnt nyerésre állt. De a pajzs már nem volt fent, így a boszorkány ikrek használhatták a képességüket. Tehát az esélyek megnőttek, és sajnos a Volturi javára. A három vezetőből csak ketten nézték végig a csatát.Cauisal az egyik román, azt hiszen Stefan végzett. Aro győzedelmes mosolya még nagyobb lett amint rájött, hogy az erőviszonyok nekik kedveznek. Már a boszorkány ikrek is használhatók voltak. Már éppen indultam volna, hogy segítsek Rose-nak végezni Félix-el amikor kedvesem nyugtatólag a vállamra rajta a kezét és oldalra nézett. Követtem a pillantását, és akkor újra a szemem elé tárult a vérfagyasztó látvány. A legjobb barátnőm,a kedvenc bátyám felesége és az unokahúgom anyja mint egy rongybaba feküdt a hatalmas sziklatömb végébe. Arca nem mutatott semmi érzelmet és ami a legrosszabb a szeme csukva volt. Gerincénél a teste megrepedt, de nem törött el teljesen. Jazz-re néztem és ő mintha olvasott volna a gondolataimba - ami nem az ő szokása - bólintott egyet és odarohant velem a sziklához. Látszólag mindenki a harccal volt elfoglalva, így nem vették észre amikor Jazz könnyedén felkapta Bella testét, és az erdő felé bökött a fejével. Magamba két énem viaskodott egymással. Az egyik maradni akart segíteni a családomnak és a barátainknak, viszont a másik menni akart. Hiszen ki tudja, lehet, hogy egy vámpír könnyedén bedobná Bellát a tűzbe és ezzel végleg véget vethet az életének. De mégis, Carlisle, Esme, Rosalie, Emmet és Edward segítségre szorulnak. Nem beszélve a Denaliakról és a többi klánról. Nem láttam semmit a farkasok miatt akik szintén részt vettek a harcba. Vak voltak, így nem tudtam mi lesz a vége ennek az ádáz csatának. Nem tudtam viszont láthatom e még Jaspert és a szeretteimet ha most nem tűnök el innen azonnal.
Döntésképtelen voltam, pedig tudtam, hogy döntenem kell mert itt nem csak az én életemről van szó. Hanem a szerelmeméről és a húgoméról.