1. Elkéstünk

Sziasztok!

Először is köszönöm szépen az eddigi támogatásotokat, és továbbra is szükségem lesz rá :) Nos akkor elérkeztünk az első fejezethez is. Nem a leghosszabb de szerintem éppen megfelelő...Valahol el kell kezdeni a történetet nem? Na mindegy a komikat még mindig nagyon nagy szívvel fogadom és válaszolok is rájuk. Tehát ha kérdésetek van tegyétek fel - nem mondom, hogy mindegyre egyenes választ kaptok x) Jó olvasást Puszii Aly

Bella Cullen szemszöge

- Örökké szeretni foglak bármi is történik - suttogta a hajamba szerelmem és még erősebben szorított magához. Mélyet szippantottam fenséges nap-orgona-méz illatából és egy percig megengedtem magamnak, hogy a jövőre gondoljak. Hogy milyen lesz ha ezen az egészen túl leszünk. Ha a Volturi csata nélkül távozik és mi folytathatjuk a megszokott életünket. De most valahogy azt súgja a női megérzésem - ami elég ritkán, csak veszély esetén jön elő - hogy koránt se lesz békés a tanács döntése. Kibújtam férjem védelmet jelentő karjai közül és még egyszer megöleltem egy szem gyermekem. Kis karjait kétségbeesetten fonta a nyakam köré, és éreztem rajta, hogy fél. De nem az a félelem volt amit a normális emberek éreznek egy csoport vérszomjas vámpír között. Nem, ez olyas fajta félelem volt amit én éreztem amikor megtudtam az igazságot. Renesmee félt, hogy elveszíti a családját és ezzel együtt minket is. Lágy puszit nyomtam az arcocskájára és megpróbáltam összehozni egy biztató mosolyt. Edward ez idő alatt folyamatosan a derekamat fogta, és meghittem figyelt minket. Kislányom az arcomra tette kicsi tenyerét és képeket vetített a szemem elé. Az összes együtt töltött percünket végig nézhettem, úgy ahogy a kicsi Nessie átélte.

- Szeretlek - bújt hozzám édesen. Megsimogattam gyönyörű bronz barna haját, és miután az apja és megölelte ráraktam Jake hátára. Őt is megsimogattam, mire megnyalta az arcom. A tömegből halk kuncogás szaladt fel, a nagy farkas pedig kilógatta a méteres nyelvét. Az idilli pillanatot egy hangos torokköszörülés szakította szét. Mindannyian a hang irányába fordultunk, és abban a percben a hangulat újra sivár és búskomor lett. Aro nyájasan elmosolyogott és a szemébe nem láttam mást, csak magabiztosságot. Tehát nagyon biztosak magukban.

- Barátaim, ez a lény nem biztonságos a világunkra. Nem tudhatjuk milyen ütembe fejlődik, és, hogy mennyire befolyásolható. Nem engedhetjük meg magunknak ezt az áldozatot. Tehát a gyermeknek pusztulnia kell! - jelentette ki, és mint egy vészóra a mögötte lévő alig tíz-tizenöt vámpír megindult felén. Mi se tétlenkedtünk, támadásba lendültünk. Edward Jane-re rontott, én pedig Renatával kezdtem harcolni. A pajzsomat egyre nehezebben bírtam tartani, de nyerésre álltam. Kitéptem a barna Volturi őr két karját és eldobtam amilyen messzire csak bírtam. Erre rám ugrott egy ismeretlen vámpír és én elvesztettem az egyensúlyom. Azt hittem itt a vég, de hirtelen valaki lekapta rólam a kétajtós szekrényt és a fához vágta. Hálás pillantást küldtem Emmett felé, és Esme segítségre siettem. De még mielőtt letéptem volna Heidi fejét, a pillantásom Jacob hűlt helyére szállt. Hatalmas megkönnyebbülés költözött a szívembe, és ennyi idő épp elég volt az egyik vérszomjas vámpírnak. Nagy erővel az egyik sziklához vágott, mire a medencém környékén éles szúrást éreztem. Nem volt olyan rossz mint a tűz amibe égtem három napig, de azért senkinek nem kívánom ezt a fájdalmat. Mintha széttörték volna a derekamat. A hangok egyre elhalkultak, míg nem teljesen elhaltak. Már nem éreztem mást csak az elmémet ellepő sötétséget, és a családom hiányát.

Alice Cullen szemszöge

- Jasper elkéstünk - torpantam meg az erdő határánál. Azok a képek...A Volturi döntése...A csata elkezdődik...Bella eszméletlenül fekszik a földön.

- Mi a baj kicsim? Mit láttál? - vette a két keze közé az arcom szerelmem. A torkom összeszorult, ahogy visszagondoltam az előbbi látomásomra. A láthatatlan könnyeim szúrni kezdték a szemem, és a halott szívem pedig darabokba tört.

- El..elkéstünk - dadogtam megsemmisülten. Huilen, és Nahuel csöndben figyeltek, de nem értettek semmit. Lassan feléjük fordítottam a fejem, és érzelemmentes hangon beszélni kezdtem.

- Köszönjük, hogy eljöttetek. Ha időben odaértünk volna még talán meg is győztük volna őket. De sajnos a harc megkezdődött - miközben beszéltem megemésztettem a szavaimat, Tehát tényleg ennyi volt. Lehet, hogy mire véget ér a nap a családunk fele halott lesz. A két tanú bólint majd se perc alatt eltűntek. Gondolom haza mentek, hiszen mi keresni valójuk lenne Amerikába.

- Kicsim lehet, hogy még tehetünk valamit. Segíthetünk nekik megnyerni a csatát - hallottam meg Jasper biztató hangját. Aggódva figyelte az arcomat, hátha észreveszi az ideg összeroppanás jeleit. Mintha egy vámpírnak lehetne ideg összeroppanása...

- Menjünk - húztam be az erdőbe, és futni kezdtünk. Olyan volt mintha az életünkért futnánk. Végül is volt benne valami, hiszen a családunk sors forgott veszélyben. A fák szinte elsuhantak mellettünk, és alig pár perc múlva már éreztem Forks jellegzetes illatát. Éreztem, hogy végre hazaértünk. Hiszen ez a város az otthonunk. Itt vált teljesé a Cullen család, és itt született meg a vámpírvilág egyik egyedi félvér kislánya. Az én unokahúgom, aki most valószínűleg Rio felé tart a nagyra nőtt farkassal, és az én méreg drága hátizsákommal. A ruhám szakadt volt, mivel a több hetes kutatás során csak kétszer cseréltem le. Néhol szakadt volt, és legtöbb helyen a föld és a fű színét viselte. De most az egyszer nem izgatott. Jasper lassított, és már én is halottam a közelben zajló csata hangjait. Fájdalmas ordítások, győzelmi nevetések és megkönnyebbült sóhajok. A fák között bújtunk meg mert nem akartuk magunkra rögtön felhívni a figyelmet. A felfordulás hatalmas volt. Többen feküdtek eszméletlenül a földön, de szerencsére többe harcoltak még - a mieink közül. Kétségbeesetten kerestem a szememmel a bátyámat, és a legjobb barátnőmet. Edward éppen Jane-el vívott harcot, és úgy tűnt nyerésre állt. De a pajzs már nem volt fent, így a boszorkány ikrek használhatták a képességüket. Tehát az esélyek megnőttek, és sajnos a Volturi javára. A három vezetőből csak ketten nézték végig a csatát.Cauisal az egyik román, azt hiszen Stefan végzett. Aro győzedelmes mosolya még nagyobb lett amint rájött, hogy az erőviszonyok nekik kedveznek. Már a boszorkány ikrek is használhatók voltak. Már éppen indultam volna, hogy segítsek Rose-nak végezni Félix-el amikor kedvesem nyugtatólag a vállamra rajta a kezét és oldalra nézett. Követtem a pillantását, és akkor újra a szemem elé tárult a vérfagyasztó látvány. A legjobb barátnőm,a kedvenc bátyám felesége és az unokahúgom anyja mint egy rongybaba feküdt a hatalmas sziklatömb végébe. Arca nem mutatott semmi érzelmet és ami a legrosszabb a szeme csukva volt. Gerincénél a teste megrepedt, de nem törött el teljesen. Jazz-re néztem és ő mintha olvasott volna a gondolataimba - ami nem az ő szokása - bólintott egyet és odarohant velem a sziklához. Látszólag mindenki a harccal volt elfoglalva, így nem vették észre amikor Jazz könnyedén felkapta Bella testét, és az erdő felé bökött a fejével. Magamba két énem viaskodott egymással. Az egyik maradni akart segíteni a családomnak és a barátainknak, viszont a másik menni akart. Hiszen ki tudja, lehet, hogy egy vámpír könnyedén bedobná Bellát a tűzbe és ezzel végleg véget vethet az életének. De mégis, Carlisle, Esme, Rosalie, Emmet és Edward segítségre szorulnak. Nem beszélve a Denaliakról és a többi klánról. Nem láttam semmit a farkasok miatt akik szintén részt vettek a harcba. Vak voltak, így nem tudtam mi lesz a vége ennek az ádáz csatának. Nem tudtam viszont láthatom e még Jaspert és a szeretteimet ha most nem tűnök el innen azonnal.

Döntésképtelen voltam, pedig tudtam, hogy döntenem kell mert itt nem csak az én életemről van szó. Hanem a szerelmeméről és a húgoméról.